Csermely Péter vegyészként lett az orvostudományok doktora, negyvenegy éves kora óta egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézetének munkatársa. Legújabb cikkei többek között a hálózatok gyógyításban és gyógyszerfejlesztésben betöltött szerepével foglalkoznak. A Bölcsek Tanácsa tagja társadalmi vállalkozónak vallja magát, aki szerint érdemes lenne túllépni a bal agyféltekére alapozott – a világ rendkívüli sokszínűségének lényegéről egyszerűsített, leírható, képletekbe önthető és elmondható képet adó – felkészülést előnyben részesítő oktatáson.

Az egészségügyi ágazat minden szereplője egyetért abban, hogy szükség van a betegekért dolgozó civil mozgalmakra. A jól működő szervezetek nem csak a betegeknek fontosak: tehermentesíthetik az orvosokat, lobbierőt jelentenek a gyógyszercégeknek, felvilágosító programjaikkal megtakarítást hozhatnak az egészségkasszának. Ismertségük és elismertségük növekedésének gátja azonban a széttagoltság. Törekvések ugyan vannak a változásra, ám úgy tűnik, a civil öntudat ma még nem elég erős ahhoz, hogy az azonos értékek és érdekek mentén úrrá legyen a rivalizáláson.

Folytatás a 3. oldalrólgat-Európában és Amerikában. Ha mindenki, aki kint élt, és látott jó dolgokat, ugyanezt tenné, egészen másként nézne ki a magyar egészségügy.És annyiféleképpen muködne. – Nem. A lényeg, amit külföldön meg lehetett tanulni, a rendszerben gondolkodás. A magyar egészségügy ma már egy avítt rendszer, ami tizenhat éve szenved amiatt, hogy nem nyúltak hozzá érdemben. Minden kormány elkezdett egy reformot, amit egy másik leállított, és közben az egészségügy állapota folyamatosan romlott. És most hozzányúlnak? – Erről dr. Molnár Lajos miniszter urat tessék kérdezni.Ha máshonnan nem, a Zöld Könyv alapján azért önnek is lehet erről véleménye. – Ami a Zöld Könyvben van, az a koalíciós megállapodásban is benne van. De hiányoznak a súlypontok, illetve az operatív programok, tehát gyerünk tovább. Egyébként meg hagyják a minisztert és csapatát dolgozni, adassék meg a lehetőség nekik is. Mélyreható változást akarnak, és ezt támogatni kell, mert most változásra, felforgató szemléletre van szükség. Ha valakik változtatni akarnak, nem támadni kell őket, hanem segíteni. A mai helyzetben csak radikális hozzáállással sikerülhet egy fejlődő, modern szemléletu rendszert létrehozni. Mivel pedig az egészségügy jelenleg államilag finanszírozott, az államnak kell meghatároznia az irányokat, természetesen széles köru szakmai egyeztetést, előzetes tanulmányokat követően, amelyek rendelkezésre állnak, hiszen sok-sok ilyen tanulmány készült – nem kis pénzért – az előző években. De az egészségügy alapvetően nem a demokrácia színtere.Ez elég megdöbbentően hangzik. Mintha visszasírná a szocialista érát, amikor mindenről „az állam” döntött. – Visszasírhatnám, de nem teszem. Azért megkérdezem, miért kellett szétszedni a szocialista típusú egészségügy azon részeit, amelyek jól muködtek? 1974-ben végeztem. Akkor példaértékuen szigorú rendben dolgoztak az intézmények. Aztán 1990-ben mit csináltunk? Dereguláltunk. Szétvertük a rendszert, demokratizáltuk és elfelejtettük, hogy az egészségügy félkatonai szisztéma.És az az egészségügy szolgáltatást nyújtott? – Nem. Ellátást nyújtott. Ma szolgáltatást kell nyújtani magas szinten, biztosítási alapon. És ez a különbség. Ön szerint muködne az új filozófia abban a katonai rendszerben? – Miért ne muködne? A katonai rendszer fogalma annyit jelent, hogy fegyelem van, szigorú szabályok alapján. Egyébként mi van most? Finanszírozás által diktált szabályok, a fegyelmet pedig ilyen javadalmazás mellett nehéz elvárni.Visszatérve a mostani tervekre, nem érzi úgy, hogy eddig csak jelentéktelen, ám annál boszszantóbb lépéseket tett az egészségügyi kormányzat? Az ötperces szabály vagy a vizitdíj lenne a reform? – Egyetértek azzal, hogy még nem a teljes koalíciós szerződésben foglaltak indultak el, de hiszem, hogy a többi is jön, például az egészségbiztosító zrt.-vé, illetve a kórházak gazdasági társasággá alakítása, az alapbiztosítási csomagok kidolgozása, új finanszírozási rend stb. A gazdasági társasággá alakulás például nagyon fontos. Miért kell mindent közalkalmazotti rendszerben muködtetni? Egyébként felháborítónak tartom, hogy mindenki, aki egy kórházban dolgozik, közalkalmazott. Véleményem szerint vissza kellene állítani a közalkalmazotti státus rangját, helyét, és csak azoknak kellene abban dolgozniuk, akik azt kiérdemlik. Ehelyett itt vannak a színlelt szerződések. – Én meg azt mondom, döntse el az Alkotmánybíróság, miért mond ellent egymásnak az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvény és a Munka törvénykönyve. Majd utána jöhetnek számon kérni a törvények betartását.Tehát ön nem engedett. – Nem, mert úgy gondolom, törvényszeruen járunk el. A Magyar Alkotmány kimondja, hogy „A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát”. Akkor miről beszélünk? A vállalkozók nem végeznek munkát? Miközben a tervek szerint a kórházakat gazdasági társaságokká alakítják, ahol természetesen vállalkozók is dolgozhatnak. Szóval kissé kaotikus a helyzet.Meglehetősen határozott a vezetői stílusa. De mindeközben nem hiányzik a gyógyítás? – Ha az ember vezető beosztást vállal, felszámolja azt a lehetőséget, hogy gyógyítson. Aki egészségügyi intézmény vezetésére adja a fejét, ne orvoskodjon, mert mindkettő egész embert kíván. Egyetemiintézet-vezetőnek vagy kórházigazgatónak az a kötelessége, hogy abba az intézménybe, amelyet vezet, megszerezze a legjobban képzett szakembereket, és biztosítsa számukra a munkavégzés feltételeit. A vezető nem lehet egyszerre a szakma legjobbja, okosa és szépe. Az addig volt, amíg beosztottként különböző grádicsokon dolgozott. És még egy: engem is segítettek fiatal koromban, úgy érzem, nekem is kötelességem, hogy támogassam a fiatalokat, biztosítva a folytonosságot, mert vezetőként újra csak azt tudom mondani, nem az a lényeg, hogyan veszünk át valamit, hanem hogy hogyan adjuk át.